Bemutatkozás

Tevékenységünk:

A NOHA – Nonprofit Hagyomány Alapítvány 2006-ban alakult meg azzal a céllal, hogy tevékeny szerepet vállaljon a civil szférában, valamint hogy elősegítse a magyarságtudat felélénkülését a kulturális értékek közvetítésével és a hagyományok ápolásának eszközével határainkon belül és kívül egyaránt. Ennek érdekében számos rendezvényen képviseltette magát szervezetünk az előző években.

Eredményeink:

2011-ben tett regisztrációnknak köszönhetően Önkénteseket fogadó szervezetként is működünk a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál.

Az elmúlt években számos sikeres programot hoztunk létre és működtünk közre más civil szervezetekkel pl.:

2013 óta rendszeresen részt veszünk a „Székely – Csángó – Magyar” Tudástalálkozó programsorozatban, ahol a címben szereplő, különböző magyar identitású, szórványmagyarságban élő és anyaországi fiatalok megismerkedhetnek néphagyományaink sokszínűségével, saját és egymás kultúrájával.

2014-ben aktívan közreműködtünk egyik legkiemelkedőbb délvidéki partnerünk, a zentai Gyermekbarátok Egyesületének programjában. A Határtalan Gyermekfesztivál nevet viselő rendezvény összesen 2000 gyermek számára adott lehetőséget több mint 150 féle nemzeti identitást erősítő kreatív játékon való részvételre.

2015-ben megvalósítottuk a NIVO (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Kárpát-medencei Nemzeti Identitás Tábort egyrészt Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában, az erdélyi Csomakőrösön, valamint a kulturális és természeti értékeket egyaránt őrző magyarországi Szarvas településén.

2016-ban hagyományt teremtve megvalósítottuk a II.NIVO (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Kárpát-medencei Nemzeti Identitás Tábort a felvidéki Érsekújváron. A fiatalok az egy hetes táborban identitást megerősítő és megőrző programokon (kézműves délutánok, irodalmi, történelmi estek: magyarságtudat megőrzése, rovásírás alkalmazása a gyakorlatban) vehettek részt.

2017-ben is immár III. alkalommal valósítottuk meg a „NIVO” (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Hargita megyében. Gyergyólibán telepen tartottunk tábort, ahol 4 ország diákjai sajátíthatták el a magyar régiók kultúráját népzene, néptánc és kézműves foglalkozások keretében.

2018.IV. Nemzeti Identitás Táborunk megrendezésre került.

2018.Család és KarrierPont létrehozása Pitvaroson.

2019.V.Nemzeti Identitás Tábor fővédnöke: Áder János köztársasági elnök úr volt.

Az elmúlt évben több lelkes fiatal szerzett már nálunk szakmai tapasztalatot programszervezési, adminisztratív és jogi területeken.