Home » Programjaink » NEAN-KP-1-2020/3-000081 beszámoló

NEAN-KP-1-2020/3-000081 beszámoló

Programunk célja eddigi eredményeink sikeres fenntartása volt, vagyis futó projektünk támogatása és kapcsolattartás partnereinkkel: 2011-től önkénteseket fogadó szervezetként működünk a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál. 2013 óta rendszeresen részt veszünk a „Székely – Csángó – Magyar” Tudástalálkozó programsorozatban, ahol a címben szereplő, különböző magyar identitású, szórványmagyarságban élő és anyaországi fiatalok megismerkedhetnek néphagyományaink sokszínűségével, saját és egymás kultúrájával. 2014-ben közreműködtünk a zentai Gyermekbarátok Egyesületének programjában, a Határtalan Gyermekfesztiválon. 2014-ben a TÁMOP-2.4.3.D.1-13/1 kódszámú projekt egyik nyertes megvalósítójával, a Jó Munka Szociális Szövetkezettel együttműködési szerződés keretében munkaerő-piaci, motivációs és önismereti tréningeket tartottunk. 2015-ben megvalósítottuk a NIVO (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Kárpát-medencei Nemzeti Identitás Tábort az erdélyi Csomakőrösön, valamint Szarvas településén. 2016-ban megvalósítottuk a II. NIVO (Nemzeti Identitás Vetélkedő kis Okos) Kárpát-medencei Nemzeti Identitás Tábort a felvidéki Érsekújváron. A fiatalok az egy hetes táborban identitást megerősítő és megőrző programokon vehettek részt. 2017-ben a PARA-Pannon Regionális Alapítvány szervezésében partnerszervezetként részt vettünk az 56-os kreatív műhely a magyarság összetartozásáért nevű projekt során egy alkotótáborban Csíksomlyón, valamint Hagyományőrző Tábort valósítottunk meg, aminek célja a magyarországi diákok honismereti táborának megszervezése volt. 2017-től 2021-ig a Nonprofit Hagyomány Alapítvány Pitvaroson valósította meg a Család és Karrier Pont működtetéséről szóló projektjét.

A Nonprofit Hagyomány Alapítvány 2017-től 2021-ig Pitvaroson valósította meg a Család és Karrier Pont működtetéséről szóló projektjét. Az uniós pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy a munkanélküliek, hátrányos helyzetű, kisgyermekes nők képzéseket, fejlesztéseket kapjanak térítésmentesen, sőt motivációs díjat is. 2020 márciusától át kellet térnünk az online képzésekre, fejlesztésekre melyek hozzásegítik résztvevőinket a munkaerő picra való visszatérésre. A munkánk hatékonyságát egy innovatív honlap fejlesztése nagymértékben tudta segíteni. Indokolt volt Szegeden is egy központi irodát bérelnünk, mert célcsoportunk tagjai 22 településről vettek részt reintegrációs programjainkon. így tudtuk személyes is kontaktot biztosítani. Sikeres programmegvalósításunkat aktív önkéntesek segítették. Egyszerűsített munkavállaló foglalkoztatására nem adódott módunk a járványhelyzet miatt kialakult nehézségek miatt. A támogatás egy részét elengedhetetlen egyeztetések céljából megtett utazási költség finanszírozására fordítottuk.

Projektünk hatását közvetlen tapasztalta 10 civil partnerünk, akikkel sikerült folyamatos kapcsolatot tartanunk és ezáltal megvalósítani eddig elért eredményeink fenntartását. Önkénteseket tudtunk továbbra is foglalkoztatni, résztvettünk szakmai találkozókon. Az ezek során és úniós projektünk során közvetetten elért személyek száma meghaladja az 5000 főt.